A következő címkéjű bejegyzések mutatása: disznó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: disznó. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 1., szerda

Töltött burgonya


Hozzávalók:

1 kg nagyobbacska burgonya
300 g darált hus
2 tojás
2 dl tejföl
1-2 evőkanél olaj vagy vaj
1 nagyobb fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál pirospaprika
1 kis csokor petrezselyemzöldje
bors

A burgonyát héjában félig megfőzzük, még melegen meghámozzuk, ketté vágjuk majd a közepét kivájjuk. A tepsit vajjal kikenjük és a krumpliforgácsokat egyenletesen elosztjuk az alján.
A vöröshagymát apróra vágjuk és kevés olajon vagy vajon üvegesre sütjük. A darált husit rádobjuk és forró tüzön megpiritjuk, majd a tüz mérséklése után még 20-30 pecig fedő alatt sütjük, sózzuk. Ezután hagyjuk langyosra hülni, hozzáadjuk a zuzott fokhagymát, 1 egész tojást és 1 tojás fehérjét, az apróra vágott petrezselymet, pirospaprikát, izlés szerint borsot, ha szükséges, akkor még sózzuk. Alaposan összedolgozzuk.
A félbevágott burgonyák üregeit megtöltjük a husival és a krumpliforgácsokra helyezzük szorosan, hogy el ne dőljenek. Előre melegitett sütőbe sütjük 180 fokon, kb. 20-25 percig. A tejfölt és a maradék tojássárgát összekeverjük, bekenjük a töltött burgonyák tetejét, majd visszatoljuk a sütőbe és pirulásig sütjük.

2010. október 12., kedd

Tepsis hús

Tepsis hús
Hozzávalók:

- 4-5 szelet kiklopfolt (kb. tenyérnyi nagyságúra, nem túl vékonyra - 1 cm!) sertéstarja
- füstölt szalonna (mennyisége izlés szerint, lehetõleg kevesebb hússal. A bacon nem igazán jó erre a célra)
- burgonya (kb. 1 kg, de lehet több is)
- savanyú káposzta (1-1,5 kg)
- tejföl (legalább 0,5 l)
- sajt (lehetõleg valamilyen kevébé fûszeres és kemény legyen, nálunk ez a Trappista)
+ ha szereted a sült hagymát, akkor azt is tehetsz hozzá (3-4 közepes fej)
- só

Elkészítés:

A kikészített húst besózod és félreteszed. A szalonnát vékony (tábla szélességû) szeletekbe vágod (kb. 0,5 cm) és szépen sorba egy nagyobb méretû tepsi aljára elhelyezed. Itt lehet választani a mennyiségben: ha csak a füstölt szalonna ízét karod érezni, akkor pár szelet elegendõ, de én azért enni is szeretem így a szalonnát, ezért bõven szoktam alá tenni. A lényeg, hogy ez adjon egy kis zsiradékot, mert más egyéb nem kell alá. A szalonnára jön a karikára vágott (ne legyen nagyon vastag!, kb.1 cm-es) hámozott nyers krumpli. Ha akarsz hagymát is bele tenni, akkor azt közvetlenül a szalonna fölé (szintén karikára) és arra jöjjön a krumpli. A krumpli borítsa be a tepsi teljes felületét több rétegben. A rétegek közé szórj ízlés szerint sót. A tepsi legyen olyan mély, hogy kb. 2/3 részéig tudjad krumplival megtölteni. Ezután jön a savanyú káposzta. Annyi káposzta legyen rajta, hogy a tepsit (és benne a krumplit) befedje! Ezután szépen elhelyezed a szelet húsokat a tetején (nem baj, ha egy kicsit, de csak egy kicsit fedik egymást!). Ezt követõen az egészed nyakonöntöd a tejföllel úgy, hogy mindent eltakarjon. Ezt követõen egyéni ízlés szerinti mennyiségben reszelj a tetejére sajtot. Én annyit szoktam, hogy a húsokat jól ellepje. Ezt követõen az egészet takard be szorosan alufóliával. Elõmelegített, forró sütõben minimum 1 órán keresztül süsd (lehet akár 1,5 óra is, ha mély a tepsi). Ezt követõen vedd ki a sütõbõl, vedd le róla az alufóliát és tedd vissza addig, amig a sajt szép pirosra nem sül a tetején.

2010. szeptember 28., kedd

Tepsis hús

Akciók idején nagyobb dózis sertés husikat szoktunk vásárolni, mert különben elég drága. Szóval akkor vesszük mikor olcsóbb. Viszont sok husinál hamar kimerül a bevált receptár, igy neki kellet állnom új receptek után nézni. A mostaninak egy egyszerűbb verzióját én már csináltam régebben. De ez sokkal kiadósabb tartalmasabb verzió.
Végy 4-5 db sertéskarajt lisztben megforgatod (lehet olajban megdinsztelni,de nem fontos).Tűzálló tálat kikensz margarinnal és megszórod liszttel,belefekteted a karajokat és leöntöd a következõ trutymóval : összekeversz 2dl tejfölt,2dl tejet,1db egész tojást, 20dkg reszelt sajtot (markáns izűt) ,ízesíted õrölt szerecsendióval és fehér borssal és az egészet ráöntöd a karajra és sütõben kb 1 vagy 1,5 óráig sütöd ! Köretnek elsőre bármilyen furán is hangzik de makaróni a legjobb hozzá ! :-))



2010. május 14., péntek

Tepsis rakott hús

Tepsis rakott hús

Hozzávalók:
1 kg sertéscomb,
1,5-2 kg burgonya,
1 szál lángolt kolbász,
20-30 dkg gomba,
50 dkg zöldborsó,
3 dl tejföl,
mustár,só,bors

Elkészités:
Fogunk egy vékonyan ki olajozott tepsit, ennek az aljara teritjük a meghámozott, felkarikázott lángolt kolbászt, majd erre rátesszük a felszeletelt, sózott, borsozott húst. Megkenjük a hússzeletek tetejét mustárral, de csak egész vékonyan. Ráteritjük a szeletekre vágott gombát, majd a következö néhány réteg a karikára vágott burgonya lesz, legfölülre a zöldborsó kerül. Fólia alatt villanysütőben kb. 90-100 percig sütjük, majd a fóliát levéve meglocsoljuk tejföllel és még 20-30 percet piritjuk.

2010. május 2., vasárnap

Cimkék

Ez a két bejegyzés arra szolgál, hogy a cimkék mind fent legyenek.