Tegnap délután gondolkodtam, hogy mi legyen a vacsi? Ekkor láttam meg egy képet a facebook-on (sajnos nem emlékszem melyik oldalon), ahol a fasirozottat igy sütötték meg. A receptet el sem olvastam hiszen látszott rajta minden (azt hiszem), ugy gondoltam, hogy akkor estére fasirozott lesz, igy sütve tálalva.
Ez lett az én verzió:
Mivel szem előtt kell tartanom, hogy a gyerekek minnél kevesebb zsiradékot egyenek, ezért én daráltpulya és csirkéből készitettem a fasirozottat, füszerekkel, tejben áztatott kenyérrel.
Megfőztem pár darab tojást.
A tepsit sütőpapirral béleltem ki. Ez a része tetszett a legjobban, mert ugye a fasirozottal mindig az a baj, hogy mire kész, akkorra tocsog az olajban és nem is nagyon lehet leitatni róla. Erre teritettem a kikevert fasirtmasszát, rá a felezett főtt tojásokat (aki megteheti, az szerintem kolbásszal is helyettesitheti a tojásokat, izlés dolga!). Kevés reszeltsajtot szórtam a tojások köré, majd tejföl-joghurt keverékével megkentem a tojások tetejét. 180 fokon sütöttem, kb. 40 percig.
A SEB-es sütőnkbe sütöttünk hozzá sültkrumplit (egyetlen evőkanál olajjal). Nagyon finomra sikerült. Biztos lehet még tenni rá másokat is, lehet kisérletezgetni. Viszont tényleg sokkal könnyebb és izletesebb lett a fasirorzott ize igy, zsiradék nélkül.
4 comments:
Húúú, de megéheztem! :)Istenien hangzik! Ki fogom próbálni! Köszi, Csilla!!
Kipróbáltuk. Mi kolbászt tettünk bele. Isteni lett! Köszönöm a receptet! :)))))
A recept "kis módosításokkal" isteni.
De!!!
A gyermekeid egészsége érdekében!
Ne félj a zsiradékok használatától.!
Miért?
Mert az A, D, E és K vitaminok, ZSÍRBAN oldódó vitaminok...
és hiába adsz a gyereknek margarint, még ha tele is vannak a fent felsorolt "vitaminokkal", semmit sem tettél a gyerek egészségéért hiszen mivel nincs zsír, ezért nem is fognak beépülni és csak csodálkozik az ember fia, hogy miért is alakulnak ki azok a fránya hiánybetegségek, meg allergiák?
Igen, valószinüleg igazad is van, kivéve, ha a gyermekeid nem cisztás fibrosis-osak és a zsiradékot egyáltalán nem tudják megemészteni. Sajnos vannak azért ilyen kivételek, nem lehet általánositani. :(
Megjegyzés küldése