2010. szeptember 9., csütörtök

Sült póréhagyma

Ezt itt tanultam Belgiumban egy tősgyökeresnek számitó magyar háziasszonytól. Póréhagymát itt bárhol és bármikor lehet kapni.


Hozzávalók:

póréhagyma
vaj
ecet
cukor
törött bors

A hagymát megtisztitjuk és közel hasonló nagyságura karikázzuk. Azért fontos ez, mert akkor nincs olyan, hogy egyik darab szétfő a másik meg még nyers marad. Kevés vajat felforrósitunk és a felkarikázott hagymát elkezdjük sütni. Sürün kevergessük, hogy nehogy lesüljön, ha ugy gondoltuk, hogy már az egész átforrósodott, akkor a tüzet mérsékeljük alatta. Sózzuk, ettől levet is ereszt egy kicsit. Kb. 20-30 perc alatt szépen megfől-megsül. Ha már megpuhult, akkor az edény közepéről elhuzzuk a hagymát, és 1-2 evőkanál cukrot teszünk a helyére. Várjuk meg, hogy megkaramellizálódjon, majd keverjük össze a hagymával. Izesithetjük még törött borssal is, én még 1-2 evőkanál ecettel szoktam összesütni és kész is. Remek köret sültekhez, inyencek tejfölt is kinálhatnak hozzá, nagyon finom együtt.


0 comments:

Megjegyzés küldése