naponta kapok egy virtuális receptet emilen, amelyet vagy rögtön törlök, vagy elmentem, hogy majd egyszer elkészítem. az is elöfordul néha, hogy azonnal tudom, hogy el fogom készíteni és addig ki sem megy a fejemböl, amíg nem kerül az asztalra. így történt a tegnap kapott quiche-recepttel, amely ugyan csak némi túlzással székelykáposzta, bár szerintem tényleg nagyon hasonlít. abban mindenképpen, hogy nagyon finom. nem utolsó sorban pedig gyorsan elkészíthetö, ha van otthon savanyúkáposzta, császár-szalona és leveles tészta.
hozzávalók egy 28 cm-quiche-formához (bármilyen laposabb tüzálló edény is megfelelö)
1 mélyhütött leveles tészta
12,5 dkg császárszalonna
1 ek olaj
30 dkg savanyúkáposzta
só
1 babérlevél
1 tk kömény
6-8szem feketebors
2 dl tejföl
2 tojás
elkészítési idö: 45 perc
a császárszalonnát csikokra vágva egy kevés olajon kisütjük, hozzákeverjük a savanyúkáposztát, a babérlevelet és a mozsárban porrá tört köményt + borsot. alaposan átforgatjuk, majd hagyjuk kihülni.
a tejfölt, tojásokat, sót alaposan összekeverjük. a levelestésztát a sütöpapírral kibélelt formába tesszük, egyenletesen elosztjuk rajta a káposztát, végül lelocsoljuk a tejfölös tojással. ha a levelestészta kicsit lelóg, visszahajtjuk a káposztára. elömelegített sütöben 220°C-on (légkeverésen 200°C) 25 perc alatt készre sütjük.
zutaten für eine 28 cm quiche-form
1 TK-blätterteig
125 g bacon
1 el öl
300 g sauerkraut
salz
1 lorbeerblatt
1 tl kümmelsaat
pfeffer
200 g schmand
2 eier
zubereitungszeit: 45 min.
bacon quer in 2 cm breite streifen schneiden. öl in einer pfanne erhitzen. bacon darin braten, sauerkraut und ein lorbeerblatt dazugeben. kümmel und pfeffer in einem mörser zerstossen zum sauerkraut geben, verrühren, zur seite stellen und abkühlen lassen.
schmand, eier, salz verrühren. den blätterteig in eine mit bachpapier ausgelegte quiche-form geben, den sauerkraut darauf verteilen, die schmandmasse darübergießen. den überstehenden blätterteigrand leicht nach innen auf das sauerkraut legen. im heißen Ofen bei 220°C (Umluft 200°C) auf der mittleren schiene ca. 25 min. backen.
1 comments:
Mikor megláttam a cimet, jót mulattam, de látom, hogy nagyon guszta! Egyik vacsira talán be is ugrik a sütőbe!
Megjegyzés küldése