Hozzávalók:
- 15 dkg aszalt sárgabarack
- 15 dkg darált dió
- 2 evőkanál konyak, ( az alső adaghoz konyakot tettem ami még az Eszterházy tortától maradt, második adagnak viszont csak rumesenc jutott :) )
- 1 evőkanál víz
- 2 evőkanál porcukor
- 1 evőkanál baracklekvár
- fél teáskanál rumaroma, vagy rum
- A csokis bevonathoz:
- 15 dkg 55%-os csoki, nem tettem hozzá olajat(Primola, töltelék nélküli csokit használtam)
Elkészítés:
A barackokat meglocsoljuk az alkohollal és a vízzel, majd állni hagyjuk kb. 1 órán át. Késes aprítóval vagy kávédarálóval jól szétaprítjuk az aszalt barackokat, majd hozzáadjuk az összes többi hozzávalót úgy, hogy gyúrható legyen a massza. A masszából pici golyókat formázunk, majd betesszük a hűtőbe őket, hogy könnyebb legyen a csokis bevonás. Kb. 1 óra múlva a tortabevonót vagy étcsokit egy kicsike lábasban gőz fölött megolvasztjuk, és belekeverjük az olajat. És itt jön az attrakció. Helyet csinálunk a pulton: bal kéznél a lehűlt gombócokkal teli tálca, mellette fogpiszkálók, középen a csokit tartalmazó lábas, jobb kéznél a másik tálca, rajta hungarocel. A gombócba beleszúrjuk a fogpiszkálót, a csokis lábast kicsit megdöntjük, megforgatjuk a csokiban a golyót, és gyorsan beleszúrjuk a hungarocellbe. Ha mind megvan, akkor visszatesszük az egészet a hűtőbe, majd ha megdermedt a csoki, fogyaszthatjuk.
Az én adagom:
8O dkg aszalt sárgabarack, a többi hozzávalót is arányosan emeljük!
Elkészítési tipp. Mikor összegyúrtam a masszát, kinyújtottam kb 1,5 cm vastagra, és felszeleteltem kockákra. Lett belőle 2OO darab! (kétszázat írtam...) Sokkal gyorsabban megy így a megformázása mintha kézzel szedegetném ki a gombóconkénti adagokat. a fogvájót is beleszúrtam és úgy tettem a fagyasztóba 1o-15 percre. Ezalatt megolvad a csoki, pontosan fél kiló kellett hozzá. Tovább megy minden az eredeti leírás szerint...
Tökéletes siker, igazi finomság!
Tálalási ötlet (ennél a mennyiségnél): egy közepes fej káposzta, magas cserépedény amire rátegyük. Rászurkáljuk a káposztára a bonbonokat, amilyen sokat csak tudunk. Nekem kb. 180 drb. ment rá. +/-
2 comments:
Mindmegettén meg innen szedték, csaképp elfelejtettek rá hivatkozni: www.csakapuffin.blogspot.com.
Ez persze nem a te hibád, csak a mindmegettés csapat etikáját minősíti :(
Azta! Megtaláltam. Elszomorító... Megtörtént már velem is hogy lementettem a netről recepteket és már nem tudtam honnan szedtem. Mostanában ha lementek valamit akkor lementem a honlap címét is.
Nem tudom ki az a valaki aki kitalálta ezt a receptet, de nagyon hálás vagyok érte. Gluténmentes étrend bevezetésének a kezdetén nagy segítség olyan receptekre akadni, amik számomra is fogyaszthatóak.
Nem gondoltam volna a Mindmegettéről, hogy ennyire figyelmetlen...
Megjegyzés küldése