A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldség. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 9., szombat

Spárga és retek

Nokedlis receptjei mindig képben vannak, amikor vacsiötleteket keresgélek… Most is az oldal nyomán került a retkes-spárga a lepényhal mellé. Hétvégén általában csak gyorsat eszünk, mert valamivel mindig elfut az idő, ezért a halat csak betettem a sütőbe és amíg sült, összedobtam a zöldséget.

retek

1,5 zacskó  retek (mert nálunk zacskóban árulják)

1 csomag spárga

kevés olaj

só, bors és fűszerek (ízlés szerint)

marék dió

balzsamecet

retek-002

A spárgát először megpároltam kevéske sós vízben (gondolkodtam a felaprításon is, de végül nem vagdostam össze, merénylés érzésem volt a gondolatra).

A marék diót megpirítottam és mozsárkában összetörtem.

A retekfejek két végét letisztítottam majd megmostam, lecsepegtettem és szárazra töröltem és forró olajra dobtam a gömböket.

4-5 percig közepes/erős lángon pirítottam, néha rázogattam (egy retekfej rakoncátlankodott és elgurult, azóta sem találom…).

retek-005

Sóval, borssal megszórtam, hozzádobtam a spárgát és még 2 percig pirítottam, fűszereztem zöldekkel, ráöntöttem a darabos diót és egy loccsanásnyit a balzsamecetből.

A holland-dán mérkőzés első félideje alatt pont elkészült az egész (a lepényhal is a sütőben) szóval tényleg nem volt igazán időt rabló ez a vacsigyártás sem.. :)

retek-004

2012. március 1., csütörtök

Lepény

Ma egy kicsit összehoztam az angol piet meg a görög lepényt. Mivel az elmúlt napokban nagyon sok ilyen lepénykét ettünk (szpanakopitta), ezért gondoltam, még nosztalgiázzunk egy kicsit ezzel a mai vacsorával. Bár réteslapot itt elég kevés helyen lehet kapni és lusta voltam elmenni oda, ahol van,  ezért most bolti vajastésztát vettem (ezért mondom, hogy összehoztam az angolt a göröggel).

Receptet sem kerestem a neten, sem a görög szakácskönyvben, mert úgy voltam vele, hogy van itthon darált (pulyka) hús, ahhoz veszek egy kis zöldséget és rossz nem lehet, ami kisül belőle. Sima spenótosat most nem szerettem volna csinálni.

De akkor pontosítsuk, hogy és mint is lett ez összerakva.

Hozzávalók:

1 csomag vajastészta

olívaolaj

250 g darált(pulyha)hús

1 szál póréhagyma

1 lilahagyma

feta

3 marék spenótlevél

bors, fokhagymasó, zöldfűszerek (további fűszer ízlés szerint)

1 tojás

tej

szezámmag

lepeny

A lilahagymát apróra, a póréhagymát félbe és karikába vágtam, olívaolajon megpároltam majd hozzáadtam a megvagdosott spenótleveleket. Jól összekevertem, megfűszereztem, fedő alatt pár percig hagytam puhulni. Levettem a tűzről és a feta felét belekevertem (törtem).

A darált húst kevés olajon és fedő alatt megpuhítottam, kicsit főztem, de csak saját levében, fűszereztem és egy kevés ideig erős lángon hagytam elpárologni róla a levet.

Egy tálba összekevertem a zöldséget a hússal.

A vajastésztát egy kis tepsibe beleterítettem és rákanalaztam a zöldséges húst, majd a tetejét megszórtam a feta másik felével és a tészta szélét ráhajtottam. Villával megszurkáltam.

Éppen csak egy löttyintésnyi tejet összekevertem egy tojással és a tészta tetejét megkentem vele.

200 fokra előmelegített sütőbe tettem és 25 percig sütöttem. Újra megkentem a tejes tojással, megszórtam szezámmaggal és visszatettem még 5 percre.

Ezt alapvetően bármilyen töltelékkel elkészíthető (meg réteslappal) és nevezhetjük bárminek. Én most lepénynek hívom..

 

2011. október 7., péntek

A mai ebéd: Rakott zöldség rizzsel


Ma diétás ebédünk lesz:

Hozzávalók

rizs,
karfiol
brokkoli
cukkini
paradicsom
vagy bármilyen zöldség, ki milyet szeret
füszerek

Elkészités:

A rizst megpároljuk, a zöldségeket ugyancsak megpároljuk. A cukkinit, paradicsomot ujjnyi vastagságur szeleteljük és vajon kicsit meggrillezzük.

Egy jénait kivajazunk, a rizs felét elteritjük az aljára, rá a párolt zöldség, ezeket megfüszerezzük, rá pár karika grillezett cukkini, paradicsom, majd befedjük a maradék rizzsel. A tetejét betakarjuk pár szelet grillezett zöldséggel, majd sütőbe tesszük. 180 fokon fél óra alatt összesül. Lehet rá tenni esetleg joghurtot, tejfölt, sajtot, ki mit szeretne hozzá!

2011. június 12., vasárnap

Francia hagymaleves


Sok családban van tuti francia hagymaleves recept. Csak többen azt felejtik el, hogy ez a leves honnan és miért született meg. A francia hagymaleves a szegények étele volt. Valóban kevés zsiradékon megsütték-főzték sóval, majd száraz kenyérrel ették. A lehető legegyszerübb étel volt ez. Az enyém is már turbósitott változat a tetejére kerülő sajt miatt, de a tejszines és ilyen-olyan nagyon finom leveseknek állitólag nem sok köze van az eredeti francia hagymaleveshez (nem saját vélemény!!!)

Hozzávalók:

500 g vöröshagyma
1 l erőleves
kevés vaj
személyenként egy szelet sajt
személyenként egy szelet piritós
bors

A hagymát nagyon vékonyra felkarikázzuk és vajon kevés sóval, fedő alatt pépszerüre pároljuk.
Liszttel megszórjuk, hozzáadjuk az erőlevest, borsozzuk
és addig főzzük, mig a hagyma szinte teljesen felszivódik.

Tálalás előtt kenyeret piritunk, egy szelet sajtot fektetünk a kenyérre és igy helyezzük a tányérra, majd a forró levest rászedjük. Tetejét esetleg egy kis friss petrezselyemmel megszórhatjuk, tálaljuk.

Nagyon egyszerü, laktató étel.

2011. május 1., vasárnap

sült spárga vérnaranccsal, gorgonzolával és medvehagymával - spargel im ofen gebacken mit blutorangen, gorgonzola und bärlauch

e nagyon finom kombináció egyetlen hátránya, hogy az évnek csak nagyon kevés napján van spárga, medvehagyma és vérnarancs. biztos vagyok benne, hogy sima naranccsal és medvehagyma nélkül is nagyon finom.

spárga   vérnarancs

a spárgát meghámoztam, 3-4 centis darabokra vágtam, beletettem egy tüzállótálba (a spárgafejeket még nem tettem bele) meglocsoltam olívaolajjal, két vérnarancs levével, egy kis mézzel, sóztam, frissen örölt fehérborssal megszórtam. 180 °C-on 20 percet sütöttem, hozzátettem a spárgák végeit és további 10 percet sütöttem. a még forró spárgát megszórtam apróra vágott gorgonzolával és egy marék medvehagymával. friss pármai sonkával és fehérkenyérrel  tálaltam.

spárga 2

die kombination ist zwar genial, hat jedoch den nachteil, dass nur an wenigen tagen des jahres alle zustaten verfügbar sind. ersatzweise kann man auch normale orangen verwenden und den bärlauch weglassen.

spárga

den spargel schälen, in 3-4 cm große stücke schneiden, die spargelköpfe beiseite legen, den rest in eine auflaufform geben. etwas olivenöl, den saft von zwei blutorangen sowie etwas honig dazugeben, salzen und mit frisch gemahlenem pfeffer bestreuen. bei 180°C ca. 20 minuten backen, die spargelköpfe dazugeben und weitere 10 minuten backen. den heissen spargel mit klein geschnittenem gorgonzola und bärlauch bestreuen. mit parmaschinken und frischem brot servieren.

2011. április 17., vasárnap

spenót indiaiasan - spinat indische art

a koriander szeretete (vagy éppenséggel utálata) megosztja az embereket. állítólag genetikailag ki így, ki úgy kódolt. koriander szempontjából (is). nem tudom, mit gondoljak erröl. eddig spec azt hittem, hogy a genetikailag adott dolgok nem változnak életünk során. ehhez képest félévvel ezelöttig a koriandert utálók csoportjához tartoztam. ha újabban egy korianderes receptet látok, ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy elkészítsem és jól megszórhassam korianderrel.  

spinat indische art

a spenótot megmostam, lecsepegtettem. egy kis fej hagyát, egy fokhagymacikket és egy darab gyömbért egy kevés oívaolajon aranysárgára pirítok. hozzáadtam a mozsárban frissen megtört füszereket (1 tk római kömény, 4-5 szem feketebors, 4 kardamom-mag, 1 tk fahéj) egy babérlevelet és egy feldarabolt paradicsomot, mindezt  2 percet pirítottam a hagymával, majd hozzáadtam a spenótot és 5-10 percig föztem. hozzáadtam 1 dl tejszínt és 1 ek sürített paradicsomot, összeforraltam és jó sok korianderrel megszórtam.

spinat

die geschmäcker sind verschieden. besonders deutlich wird es beim koriander. entweder man liebt ihn oder man hasst ihn. angeblich ist es genetisch codiert, ob man zur ersten oder zweiten gruppe gehört. soweit ich weiss, verändern sich genetisch gespeicherte informationen ein leben lang nicht. um so erstaunter bin ich, dass ich von notorischer koriander-hasserin zur koriander-genießerin wurde. das ganze fing so vor einem halben jahr an. immer wenn ich ein rezept mit koriander sehe, kann ich es kaum erwarten, wieder mal koriander zu essen. merkwürdig, oder?

den spinat waschen, abtropfen lassen. eine kleingehackte zwiebel, eine knoblauchzehe und ein stück ingwer in etwas olivenöl anbraten. die gewürze (1tl kreuzkümmel, 4 schwarze pfeffer, 4 kardamomsamen, 1 tl zimt) frisch mörsern und mit einem lorbeerblatt und einer tomate (in stücke geschnitten)  etwa 2 minuten mitbraten.   den spinat dazugeben und 5-10 minuten köcheln lassen. 0,1 l sahne und ein esslöffel tomatenmark dazugeben, einmal kurz aufkochen lassen. den fertigen spinat mit viel koriander bestreut servieren.

2011. április 11., hétfő

medvehagymás juhtúrós újkrumpli édesköménnyel - neue kartoffeln mit bärlauch, fetakäse und fenchel

flatcat blogján olvastam a receptet, amelyet azonnal ki kellett próbálnom. szokásom szerint kicsit változtattam a receptem. nem azért, mert az eredeti nem lett volna jó, hanem mert volt egy édesköménygumó a hütöben, amelyet fel kellett használni. mellékesen tényleg jó is lett, így nem utoljára készült.

6 új krumplit alaposan megmostam, cikkekre vágtam és egy kiolajazott tüzálló tálba tettem, megszórtam jó maréknyi csíkokra vágott medvehagymával, sóztam, alufóliával szorosan lefedve 200 °C-on 35 percet sütöttem/ pároltam.

ekkor óvatosan levettem az alufóliát (érdemes vigyázni, mert a forró göz  veszélyes lehet), rátettem a csíkokra vágott édeskömény gumót,  meglocsoltam 1 dl tejföllel, megszórtam 10 dkg fetasajttal és a forró sütöben további 15 percet sütöttem, míg a teteje pirulni kezdett. tálaláskor még jól megszórtam friss medvehagymával.

bärlauch-kartoffeln_1

ein schnelles samstag-essen. man schnippele kartoffeln in spalten und gebe sie in eine auflaufform. etwas salzen, ein wenig olivenöl und eine handvoll bärlauch dazugeben. mit alufolie gut zugedeckt ca. 35 minuten bei 200°C backen. man nehme die auflaufform aus dem ofen und entferne vorsichtig (wegen des heissen dampfes) die alufolie. man verteile darauf eine fenchel-knolle (in scheiben geschnitten),  0,1 l créme fraiche und 100 g fetakäse. weitere 15 minuten im ofen backen (ohne alufolie), bis es leicht zu bräunen beginnt. zum servieren noch einmal mit frischem bärlauch bestreuen.

überbackene pastinaken mit cashew-nüssen und ziegenkäse - pasztinák kesúdióval és kecskesajttal sütve

mialatt egy kis fej hagyma egy kevés napraforgóolajon aranysárgára pirult, 3 pasztinákot lereszeltem, majd hozzáadtam a hagymához. megsóztam, tekertem rá fehér borsot, csipetnyi cukorral megszórtam, hozzákevertem jó maréknyi apróra vágott petrezselyemzöldet, majd egy kivajazott tüzálló tálba szedtem. egy tojást összekevertem 10 dkg kecskesajttal, ráöntöttem a pasztinákra. a tetejére tettem néhány szelet camembert és megszórtam  durvára vágott kesúdióval. 180 °C-on 30-40 percet sütöttem.

pastinaken

eine kleine zwiebel klein hacken und in etwas sonnenblumenöl andünsten. währenddessen 3 pastinaken schälen und raspeln, zu den zwiebeln geben. eine prise zucker, salz, frisch gemahlenen weissen pfeffer sowie eine handvoll petersiliengrün darunterrühren. in eine gebutterte ausflaufform geben.  ein ei mit 10 dkg ziegenfrischkäse verrühren und auf die pastinaken geben.  camembert-streifen oben darauf legen, mit grob gehackten cashewnüssen bestreuen. bei 180°C ca. 30-40 minuten fertigbacken

pastinaken 1

2011. április 7., csütörtök

Csőben sült brokkoli vagy karfiol

Csőben sült brokkoli vagy karfiol

Ez az étel nagyon-nagyon egyszerű. Önálló ételként és köretként is megállja a helyét.

Hozzávalók:
1 fej brokkoli vagy karfiol
1 nagy doboz tejföl (500gr)
2 tojás
sajt
bors, vegeta

Elkészítés:
A brokkolit vagy karfiolt rózsáira szedem, megmosom és felteszem főzni vegetás vízben.
Amikor már kezd puhulni, akkor egy kivajazott vagy kiolajozott jénaiba (kisebb magas falú tepsibe) elhelyezem a rózsákat.
A tejfölt a tojásokkal, a kicsi borssal és kicsi vegetával jól elkeverem.
(pikánsabbak tehetnek bele zúzott fokhagymát, egy kis chillit vagy erőspistát)
Ezt a szószt ráöntöm a zöldség tetejére, és beteszem a sütőbe sülni. (180 fok)
Amikor már kezd pirulni a zöldség teteje, és a szósz felemelkedett (felhabosodott), akkor rászórjuk a lereszelt sajtot és úgy még visszatesszük sülni. Én ilyenkor grillre kapcsolok és akkor a teteje szépen megpirul. (esetleg egy kis bacon kockák vagy szeletek a tetejére még... hmmm, lehet fokozni, fantáziára van bízva)
Kész is! jó étvágyat! :)

2011. március 31., csütörtök

mediterrán töltött krumpli - kartoffeln mit mediterranen füllung

mialatt 4 közepes krumpli egészben/ héjában majdnem puhára fö, elkészítettem a tölteléket. 10dkg fetasajtot összekevertem 10 dkg kecskesajttal, pici sóval, borssal, cayenne-borssal, egy marék apróra vágott aszalt paradicsommal, fekete olívabogyóval és petrezselyemzölddel.  a  félig kihült krumpliról levágtam egy-egy szeletet, majd óvatosan  egy kiskanállal a belsejét kivájtam. a krumplibelsöt hozzákevertem a sajtos töltelékhez és egy kiskanállal megtöltöm a krumplikat, tetejére reszelt sajtot szórtam és 200 °C-on 20-25 percet sütöttem. egy zöld salátával kiadós és gyors vacsora.

 

sült krumpli

während 4 mittelgroße kartoffeln  im ganzen gekocht werden, kann man in ruhe die füllung zubereiten: 100 g fetakäse mit 100g ziegenkäse, salz, pfeffer, cayenne-pfeffer,. einer handvoll getrockneten tomaten, schwarzen oliven und petersilie vermengen.

von den  leicht abgekühlten kartoffeln längs einen deckel abschneiden und die kartoffeln bis auf 1,5-2 cm aushöhlen. das innere der kartoffeln und den deckel mit einer gabel zerdrücken und zu der käsemischung geben. die kartoffeln damit füllen und mit geriebenem käse bestreuen.  bei 200 °C ca. 20-25 minuten backen. mit einem grünen salat servieren.

 

olíva kecskesajt

2011. március 28., hétfő

tomatenkohl – paradicsomos káposzta

gyorsan elkészíthetö és igazán olcsó étel. nem kell hozzá más, csak egy fél fej fehérkáposzta (vékony csíkokra vágva vagy legyalulva), 1 liter paradicsomlé,  4-5 evökanál sürített paradicsom, só, kömény, egy hagyma, egy cikk fokhagyma. a fentieket 30-45 percen át lassú tüzön fözzük, amíg a káposzta megpuhul. a paradicsomlének csak a felét adom hozzá az elején, a maradékot szükség szerint. petrezselyemmel megszórva tálalom.

én mindig fözök bele egy jó marék gerslit is és sokáig azt hittem, mindenki más is, amíg rá nem jöttem, hogy ez egy északkelet-magyarországi variácíó. nekem gerslivel jobban ízlik, mint anélkül, mert kicsit besürüsiti a levet.

tomatenkohl

ein schnelles und sehr preisgünstiges essen, was man praktisch aus dem nichts auf den tisch zaubern kann. anikó hat gerade heute ein weiteres ungarisches essen auf ihrem blog gezeigt, was man ebenfalls aus dem nichts kochen kann.

es gibt eine besonders schnelle variante (ohne kleingehackte zwiebeln goldbraun anbraten). dafür nehme man einen halben weisskohlkopf (in dünnen streifen geschnitten oder gehobelt), eine zwiebel (geviertelt) und eine knoblauchzehe, 1 liter tomatensaft, 3-4 esslöffel tomatenpürree, salz, etwas frisch zermörserten kümmel, und koche das ganze etwa 30-45 minuten lang. zu beginn nur die hälfte vom tomatensaft dazugeben und bei bedarf, den rest nachgießen. mit kleingehackter petersilie servieren.

ich bin im nordosten ungarns aufgewachsen, wo man auch eine gute handvoll gerste zu beginn dazugibt und mitkocht. dadurch wird die konsistenz etwas fester (und auch ein wenig schleimig). früher dachte ich mir immer, dass gerste ein unabdingbarer zutat ist, bis mir dieser regioonaler unterschied bewusst wurde.

2011. január 15., szombat

sült piros paradicsom – gebackene rote tomaten

árválkodott egy cukkini a hütöben. pár nagyobb, nem iázán zamatos  paradicsom pedig arra várt, hogy valami finom készüljön belölük.

a cukkinit lereszeltem, összekevertem egy apróra vágott hagymával és egy összezúzott fokhagymával, sóval, cayenne-borssal, apróra vágott petrezselyemmel. a paradicsomok “kalapját” levágtam, belsejüket egy kiskanálllal kikapartam.

30 percet sütöttem 180°C-on, félidöben camembert-et tettem a töltött paradicsomok tetejére. két személyre egy fél bagettel éppen elég volt vacsorára. akár dekoratív és jól elökészíthetö elöételnek is el tudom képzelni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

eine zucchini und einige tomaten warteteten auf ihren schicksal im kühlschrank. da der kühlschrank ansonsten ziemlich leer war, wurde aus den wenigen zutaten das beste gemacht.

die zucchini reiben und mit einer kleingehackten zwiebel und einer zerdrückten knoblauchzehe vermischen, mit salz und cayenne-pfeffer würzen. den oberen teil der tomaten (am stielansatz) abschneiden, das innere mit einem teelöffel herauskratzen. die tomaten mit der zucchini mischung füllen und bei 180°C ca. 30 minuten backen. nach 15 minuten mit etwa camembert belegen.

mit einem halben baguette ein leckeres abendessen für zwei, aber auch als vorspeise  würden sich gebackenen tomaten gut machen.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2011. január 9., vasárnap

grillezett kecskesajt salátával és pistáciás-diós öntettel - gegrillte ziegenkäse auf salat mit pistazien-walnuss-dressing

ne essenek kétségbe azok sem, akik nem szeretik a kecskesajtot, el is lehet hagyni vagy akár camembert-féle sajttal is lehet helyettesíteni.

tegnap délben készítettem és annyira finom volt, hogy a vacsorára tervezett menüt is spontán megváltoztattam és elöételként este ugyanezt a salátát ettük. kár lett volna, ha vendégünk kimarad ebbel a finomságból. mivel nem tudtam, hogy vendégünk dió és alma ellen allergiás az esti saláta adagba e két hozzávaló nem került. ez utóbbit csak véletlenül tisztáztuk, amikor az almát készültem felvágni, a diót pedig az öntethez keverni.

tanulság: mivel az allergiások száma egyre nö, érdemes megérdeklödni, ha vendégeket várunk, ki mire allergiás. még akkor is, ha sok éve ismerjük az illetöt/ illetöket.  

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

hozzávalók a salátához:

frizé-saláta: az endívia egyik változata. nem borul össze, inkább szétterülő fajta. erőteljesen szabdalt, szeldelt, szinte tűszerű részei rendkívül látványossá teszik

cikória, alma, körte, szölö

az öntethez:

6 ek olívaolaj (esetleg: dióolaj)

2 el akácméz 1 ek fehér borecet

csipet só

egy fél marék dió megpirítva (a vékony héja nagy részét melegen le lehet ilyenkor könnyen dörzsölni) és apróra vagdalva, fél marék pisztácia megpirítva (nem a héjas sózott, hanem a natúr zöld színü) apróra vágva.

az öntet hozzávalóit egy csavaros üvegben alaposan összerázzuk, majd hozzáadjuk a diót és a pisztáciát.

a kecskesajtból 1-2 centis szeletekre vágva egy sütöpapírral kibélelt tüzállótálban 4-5 percet grillezzük (a legmagasabb höfökon a sütö legfelsö részén). érdemes ott lenni a közelben, mert ha elkezd pirosodni, könnyen megéghet.

az öntettel locsoljuk meg a salátát is és a kecskesajtot is a tetején.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         falls jemand keinen ziegenkäse mag, kann er ihn ohne oder mit gegrilltem camembert probieren. der salat ist mit oder ohne ziegenkäse einfach superlecker.

man nehme: friséesalat, chicorée, einen apfel, eine birne und eine handvoll weintrauben.

für das dressing: 6 el olivenöl (oder walnussöl), 2 el akazienhonig, 1 el weissweinessig, eine prise salz und schüttele alles gut in einem marmeladenglas. dann noch eine handvoll geröstete und gehackte walnusskerne sowie geröstete und gehackte pistazien dazugeben.  

die ziegenkäse in scheiden schneiden (1-2 cm) und im backofen (oberste schiene, grillfunktion) in 4- minuten goldgelb werden lassen.

den käse zu dem salat geben, das dressing darauf verteilen. sofort servieren…

2010. október 2., szombat

kelbimbó keletiesen – rosenkohl orientalisch

na jó, csak némi túlzással keleties, de akkor is nagyon finom. azzal kezdtem, hogy egy teflonserpenyöben sonkakockákat megpirítottam, majd egy kis tálkában félretettem. amíg megpirultak, megtisztítottam és félbevágtam a kelbimbót. a teflonserpenyöben egy evökanál vajat felolvasztottam és szépen sorban belefektettem a kelbimbókat, majd hagytam  kb. 2-3 perc alatt megsülni, sóztam, megszórtam római köménnyel, 2 csipet kakaóporral és egy csipet örölt csilivel. felönötttem 1 dl vízzel, szórtam bele egy csipet szódabikarbónát (az emésztésre és a zöld szín megtartására is jó) és letakarva 3-5 percet föztem. hozzáöntöttem 1 dl tejszínt plusz 2-3 evökanál tejfölt és hagytam további 5 percet föni. fött krumpülival, a sokával és petrezselyemmel megszórva tálaltam.    OLYMPUS DIGITAL CAMERA         orientalisch ist vielleicht übertrieben, aber eine prise  kreuzkümmel und ein teelöfelchen kakakopulver muten zumindest sehr exotisch an. aber bevor es soweit ist….

schinkenwürfel in der teflonpfanne knusprig braten und beiseite stellen. den rosenkohl putzen, halbieren und in der teflonpfanne in etwas butter ca. 2-3 minuten bei mittlerer hitze anbraten, bis sie anfangen goldbraun zu werden. salzen, kreuzkümmel, kakaopulver und etwas chili dazugeben, mit 0,1 wasser aufgießen und ca. 5  minuten zugedeckt köcheln lassen. 0,1 sahne und 2-3 el créme fraiche dazugeben und ca. 3 minuten weiter köcheln lassen.

mit kartoffeln bzw. schinken und petersilie bestreut servieren.

2010. szeptember 9., csütörtök

Sült póréhagyma

Ezt itt tanultam Belgiumban egy tősgyökeresnek számitó magyar háziasszonytól. Póréhagymát itt bárhol és bármikor lehet kapni.


Hozzávalók:

póréhagyma
vaj
ecet
cukor
törött bors

A hagymát megtisztitjuk és közel hasonló nagyságura karikázzuk. Azért fontos ez, mert akkor nincs olyan, hogy egyik darab szétfő a másik meg még nyers marad. Kevés vajat felforrósitunk és a felkarikázott hagymát elkezdjük sütni. Sürün kevergessük, hogy nehogy lesüljön, ha ugy gondoltuk, hogy már az egész átforrósodott, akkor a tüzet mérsékeljük alatta. Sózzuk, ettől levet is ereszt egy kicsit. Kb. 20-30 perc alatt szépen megfől-megsül. Ha már megpuhult, akkor az edény közepéről elhuzzuk a hagymát, és 1-2 evőkanál cukrot teszünk a helyére. Várjuk meg, hogy megkaramellizálódjon, majd keverjük össze a hagymával. Izesithetjük még törött borssal is, én még 1-2 evőkanál ecettel szoktam összesütni és kész is. Remek köret sültekhez, inyencek tejfölt is kinálhatnak hozzá, nagyon finom együtt.


2010. szeptember 7., kedd

könnyü paradicsomos káposzta - tomatenkohl - light

a paradicsomos káposzta nem tartozik a legkedveltebb ételek közé. nem igazán értem, miért, semmi különleges “nem-szeretem”-dolog nincsen benne. talán sokakban az ehetetlen  menzai variáció hagyott mély nyomot, amelyre én szerencsére nem emlékszem.  emlékszem viszont a számomra élvezhetetlen menzai paradicsomos krumplifözelékre, amelyre azóta sem fájt a fogam. ennyit a menza traumatikus hatásáról.

eddig mindig árpagyönggyel készítettem, ma este viszont annyira spontán vettem egy fej fehérkáposztát, amely lapos volt, de annyira friss és csábító, hogy nem álltam meg nem megvenni. ez a fajta káposzta nem gömbölyü, hanem olyan lapos, mintha átment volna rajta egy kisebb úthenger. azt írták róla, hogy nincs átható káposzta szaga. tényleg nincs, viszont a levelei pont úgy néznek ki, mint a “rendes” fehér káposzta. ráadásul 5 perc alatt megfött  és ízre is nagyon finom. mivel gersli nem volt itthon, pár perc alatt elkészült. a hagyományos elkészítési módo(mo)n kicsit változtattam.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2 ek olívaolajon megfuttattam egy közepes fej nyolcba vágott vöröshagymát és két cikk fokhagymát. megszórtam egy jó csipet római köménnyel, rádobtam a vékony csíkokra vágott káposztát, sóztam, egy kis csilipaprikát tettem hozzá. felöntöttem  0,5 liter paradicsomlével és egy fél tubus paradicsom sürítménnyel. 5 percet föztem közepes lángon, majd lefedve az elzárt tüzhelyem hagytam pár percet állni.  petrezselyemmel megszórva és olívaolajjal meglocsolva tálaltam.

az egyetlen rossz benne az a szokásom, hogy langyosan és hidegen is képes vagyok rájárni, így nem marad belöle holnap estére sok… 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

ein klassiker der ungarischen “arme-leute-küche”. supereinfach und schnell mit wenigen zutaten  gekocht. alks ich heute abend beim einkaufen diesen merkwürdigen kohl, namens jaroma entdeckt habe, habe ich ihn ohne darüber nachzudenken, was daraus wird, in meinen einkaufskorb gelegt.  diese für mich neue kohlsorte sieht aus, als wenn ein laster über den kohlkopf gefahren wäre. platt. dafür soll es sich um einen urtyp von kohl handeln, der “kein typischern kohlgeruch beim kochen, dafür eine außerordentliche form” hat. ich hatte scheinbar und unbewusst wieder mal lust auf kohl. vielleicht liegt es einfach  am herbstlichen wetter, denn kohlgerichte sind was für die kälteren tage. und meistens sehr deftig. nicht so meine  heutige variante. die könnte als italienische  rezeptvariante durchgehen. leicht, schmackhaft und superschnell zubereitet.

man nehme einen jaroma-kohl (ersatzweise einen spitzkohl) schneide ihn in streifen. in 2 el olivenöl eine in achteln geschnittene zwiebel und 2 knoblauchzehen glasig werden lassen. eine gute prise gemahlenen kreuzkümmel sowie den kohl dazugeben, salzen und eine chilischote dazugeben. mit 0,5 liter tomatensaft aufgießen und   eine halbe tube tomatenmark dazugeben. in 5 minuten auf mittlerer hitze köcheln lassen, danach 5 minuten auf der ausgeschalteten herdplatte stehen lassen. mit petersilie bestreut und mit ein paar olivenöltropfen servieren.

das gericht hat zwar kaum kalorien, aber einen großen nachteil: man kann mit dem essen einfach nicht aufhören. egal ob heiss, lauwarm oder kalt – ein paar löfel gehen immer noch rein…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

das klassische rezept ist hier zu lesen.