2010. július 6., kedd

Töltött krumpli (fasírt)

Egyik alkalommal nagyon jól sikerült menüt készített nekünk Lakshmi. Nagyon el lett találva.

Mivel teljesen jól megállják a helyüket külön falatként is (ahogy a többi nagy-ebéd is megállná). Ezért most csak az egyik részét írom le. A másikat meg hamarost.

3 szem krumpli 2 fej hagyma
kevés paneer
(indiai sajt)
koriander
zöld csili olaj
turmeric por
tojás zsemlemorzsa

A krumplit meghámozzuk és apróra vágjuk, sós vízben megfőzzük.

Leöntjük a vizet, jól összetörjük (krumplinyomó vagy villa). Az összetört krumplihoz adunk egy kis fej “nyers” hagymát felaprítva, apróra vágott korianderlevelet és szintén apróra vágott zöld csilit, kevés sót (ízlés szerint) és jól összedolgozzuk.

Olajon a másik fej apróra vágott hagymát és a paneer-t megpirítjuk és szórunk hozzá egy kis turmeric port.

A krumpliból tenyerünkön kis lapocskákat gyártunk majd kanalazunk bele hagymás-paneer-t.

Először gombócokat formázunk belőle majd kis téglaformákat.

foz

Tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk, kevés olajon mindkét oldalát éppen csak megsütjük.

sut

Jó étvággyal megesszük.

Szerintem a múltkori (a kettőből bármelyik) joghurtos saláta megy hozzá, de bármilyen más saláta jó mellé (úgy gondolom).

  IndiaJuni 686

 

0 comments:

Megjegyzés küldése