2010. május 15., szombat

kókuszos sütemény – kokos-kuchen

az úgy volt, hogy ma délelött az utcán összefutottam a szomszédasszonyommal. bicikliröl lepattantunk, bájosan csevegtünk, majd megbeszéltük, hogy tulajdonképpen délután össze is ülhetnénk egy kávéra csak úgy. ha meg már kávé, akkor legyen sütemény is. mondtam, úgyis sütni készülök bár még nem tudom mit. ö meg mondta, hogy hoz epöret és vaníliaszószt. gondoltam, a lecke jól feladatott. mit süssek én, ami az eperhez és vaníliaszószhoz még süteményként ehetö?

hazaérve fellapoztam jelentös mennyiségü receptkönyv-gyüjteményemet egykókuszos sütemény után kutatva. gondoltam az kicsit száraz is, ízében semleges is, de amúgy nagyon finom tud lenni, úgyhogy pont jó lenne. nehogy azt gondoljátok, sikerrel jártam. egy fia szóbajöhetö recept sem került a kezembe. az idö szaladt, már izgultam, hogy nem is leszek kész. internetre fel, kókuszos németül be – gyorsan lett egy olyan recept, amelyet kerestem. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         mondjuk nem valami fotogén és melegen vágni sem lehet olyan jól, de legalább gyors, alig kell hozzá valami legalábbis a kókuszon kívül semmi extra és betöltötte a hozzáfüzött elvárásokat.

2 tojás, csipet só, 1,5 csésze cukor, 2 csésze tejföl,  4 csésze liszt, 1 sütöpor,  1,5 csésze kókuszreszelék, 1 csésze cukor, 2 dl kondenztej

a tojásokat, a sóval, cukorral, tejföllel, liszttel és sütöporral konyhai robotgéppel alaposan összekevertem és egy sütöpapírral kibélelt tepsibe öntöttem (20x32 volt, de lehetett volna nagyobb is). a kókuszreszzelékekel összekevert cukrot a tetejére szórtam és 180 °C-on 30-40 percet sütöttem. félidöben lefedtem alufóliával. amikor a sütöböl kivettem (tüpróba!), meglocsoltam egy kis doboz (0,8 dl) kondenztejjel.

én az ajánlott cukormennyiséget 2/3 részére csökkentettem és csak 3 csésze lisztet használtam, abból egy csésze teljeskiörlésü búzaliszt volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

man nehme: 2 eier , 1,5 tassen zucker, 2 tassen saure sahne, 4 tassen mehl, 1  backpulver,  1,5 tassen kokosraspel, 1 tassen zucker, 80 ml kondensmilch,

aus eier, zucker, saure sahne, mehl und backpulver einen teig herstellen und auf ein mit backpapier ausgelegtes  backblech geben. 1,5 tassen kokosraspel + 1 tasse zucker vermischen auf den teig geben und 30-40 min. bei 180 °C  backen (nadelprobe! außerdem musste ich es nach 15 minuten mit alufolie abdecken). anschl. die kondensmilch darüber giessen.

ich habe lediglich 2/3 des zuckers verwendet und nur 3 tassen mehl, davon 1 tasse vollkorn-weizenmehl.

das rezept ist von hier.

2 comments:

Csilla írta...

ORsi, mi az a kondenztej?

ORsi írta...

csilla, az a konzervdobozos tej, amit kávéba szoktak tenni.

Megjegyzés küldése